hu
Books
Ralph Waldo Emerson

Természet, ember, társadalom

A 19. századi filozófia egyes rétegei, különösen az amerikai gondolkodók, bizonyos fokig kívül esnek a mai olvasó érdeklődésének látókörén. Így Ralph Waldo Emersonról sem tudunk sokat. Családja szinte az „alapító atyákkal” érkezett az Újvilágba, s nemzedékeken át puritán prédikátorokat prezentált. Ő maga visszavonult a papi pályától, s birtokán éldegélve költészettel és bölcselettel foglalatoskodott. Művei a 19–20. sz. fordulója táján magyarul is megjelentek, mint ez a tanulmánygyűjtemény, mely leginkább a természet–társadalom köréből veszi tematikáját.
Egyfelől írásaiban a szellemi magasságok nietzschei áthallásai kísértenek: a Férfi — az Erő, a diadal, a hideg Észak, a Nő — alsóbbrendű, lehúzó, elbágyasztó Dél. Másrészt az amerikai üzleti szellem, politika, kereskedő gazdaság konkrét példáit veszi tollára, ahol pl. a „gentleman” társaságbeli viselkedését elemzi. Tiszta, logikus meglátásai mellett döbbenetes eretnekségeket mond ki: „A legkeresettebb erény a társadalomban az egyformaság.” A politikusokkal kapcsolatban: „…nem szorulnak rá, hogy választóiktól tudakolják, mit mondjanak.” A művészetek tekintetében: „A lángész gyermeke megint lángész legyen.”
De ne rémüljünk meg az első olvasásra kellemetlennek tűnő szentenciáktól: „Az utazás a bolondok paradicsoma.” Ne utasítsuk el azonnal, hanem próbáljunk tovább navigálni az általa felvetett gondolatok mentén.
156 printed pages
Original publication
2013
Publication year
2013
Have you already read it? How did you like it?
👍👎
fb2epub
Drag & drop your files (not more than 5 at once)