hu
Books
Ryan Holiday

Hív a bátorság

Sztoikus erények-sorozat
Az akadály maga az út és Az ego az ellenség szerzőjétől.
New York Times, Wall Street Journal és USA Today Bestseller
Bátraké a szerencse!
Ryan Holiday bestseller trilógiája után a sztoikusok által kiemelt négy kardinális erénynek szentel egy-egy könyvet — elsőként a bátorságnak.
Szinte minden vallás, spirituális tanítás, filozófia foglalkozik a félelem kérdésével — minthogy ez minden embert érint. A Biblia egyik leggyakoribb szófordulata, hogy „Ne félj.” Már az ókori görögök említik a fóbiát, a pánikot, a terrort. A sztoikusok szerint félni természetes, de nem hagyhatjuk, hogy a félelem irányítson bennünket.
A bátorság az a képesség, amellyel felülemelkedhetünk félelmeinken, hogy helyesen cselekedhessünk, megtegyük, amit meg kell tennünk, és igazak legyenek tetteink. Így tehát a bátorság fogalma központi helyet foglal el mind Marcus Aurelius, mind Arisztotelész, mind C. S. Lewis műveiben, a mérséklet, az igazságosság és a bölcsesség fogalmai mellett.
Mai világunkban a félelem ragályosan terjed — az emberek inkább az oldalvonalon kívül maradnak, mintsem hogy felemeljék szavukat az igazságtalanság ellen; inkább a megszokott utakat követik, mintsem hogy higgyenek magukban; szemet hunynak a modern kor hitványságai fölött.
Bátor kiszivárogtatókra van szükség, akik vállalják a kockázatot. Bátor aktivistákra, olyanokra, akik nyitottak a kalandokra. Bátor írókra, akik hírt adnak az igazságról — és bátor vezetőkre, akik hallgatnak az előbbiekre.
Ki kell lépnünk az arénába; harcolnunk kell.
Kitűnő kézikönyv egy céltudatos életmód és annak szabályainak kialakításához. A remekül megírt, olvasmányos fejezetek sora az antikvitástól kezdve egészen napjainkig veszi górcső alá a vezetőket, miközben minden oldalon értékes gondolatokkal gazdagít. Ryan Holiday könyve az utolsó oldal után még sokáig velünk marad és megerősít bennünket a mindennapjainkban. — Jim Mattis, az Egyesült Államok haditengerészetének nyugalmazott tábornoka, az USA 26. védelmi minisztere
A Hív a bátorság bemutatja, hogyan változott meg a bátorság jelentése a történelem során, majd minket is azonnal harcba hív önmagunkéért és másokért. A belső és külső ellenségekkel szembeni harcban meghalljuk a bátorság hívását, vagy zavartan meghajlunk a gyávaság suttogása előtt. Nemcsak a kötelességtudatunkról van szó, hanem a szabadságunkról, nemcsak arról, hogy mikor nyerünk vagy vesztünk, hanem a saját túlélésünkről. Ez pedig rajtam, rajtad áll, mindannyiunktól függ. Muszáj bátornak lennünk. — Matthew McConaughey, Oscar-díjas színész és New York Times bestsellerszerző
A Hív a bátorság olyan bátorsággal ruház fel bennünket, amelyre napjainkban nagyon nagy szükség van. — George Raveling, kosárlabdaedző, Hall of Fame-tag, a Nike első nemzetközi kosárlabda-osztályának igazgatója
Ryan Holiday a saját bátorságát bizonyítja ezzel a könyvvel. Őszinte, kimondja, amit gondol, és rámutat arra, miért nem szabad meghunyászkodnunk, ha közösen, tisztességgel és emberséggel akarunk előrelépni. Holiday a történelemből vett példákkal — az ókori görögöktől és rómaiaktól kezdve Florence Nightingale-en át a saját üres bátorságáig — bizonyítja, hogy napjainkban is mekkora szükség van az erényekre. — Nany Sherman, a Georgetowni Egyetem filozófiaprofesszora
Egy olyan világban, amelyben mindenki fél attól, hogy kilógjon a tömegből, a változás kulcsa az, hogy az élet minden területén igyekezzünk bátran viselkedni. Ryan Holiday könyve világosan és lelkesítő módon mutatja be, hogyan fejleszthető minden erények legnagyobbika. — Robert Greene, A kiválóság hatalma sikerlistás szerzője
Holiday kürtszóval hív arra, hogy lépj túl a meggyőződéseiden, miközben Szókratésztől Szolzsenyicinig híres emberek példáival inspirál. Szenvedélyes, meggyőző mű. — Shadi Bartsch, a Chicagói Egyetem klasszika-filológia professzora

231 printed pages
Original publication
2023
Publication year
2023
Have you already read it? How did you like it?
👍👎
fb2epub
Drag & drop your files (not more than 5 at once)