hu
Books
Gabriel Wolf

Gyógymód: Szerelem

Ryan, a (nem túl) híres író egyik nap észrevesz magán valamit, és úgy dönt, megnézeti. A „bumszli” elég rossz helyen van, és már előre fél tőle, hogy milyen kínos lesz majd megmutatni az orvosának. A nő ráadásul nagyon csinos. „Dr. Jenny” (Ryan így hívja dr. Jennifer Lambertet, a nő nem túl nagy örömére) nem igazán vevő Ryan állandó humorizálására. A férfi ugyanis folyton viccelődik, ha kínosan érzi magát; ezzel próbálja oldani a feszültséget. Jennifernek is van humora, érti ő a viccet, csak nincs hozzászokva. Szülei szigorúan nevelték, és gyerekkorában náluk szinte vágni lehetett a feszültséget. Főleg, amikor apja hazajött. Dr. Lambert híres idegsebészként sosem engedhette meg magának, hogy komolytalankodjon. Lányát is ugyanerre nevelte. Jennifer számára tehát Ryan egy teljesen új világ.
Először szövetmintát vesz tőle, aztán elküldi a mintát szövettanra. Az eredmény beérkezése körül sajnos bonyodalmak adódnak, emiatt többször is „van szerencséje” találkozni Ryannel. A férfi beleszeret a gyönyörű doktornőbe, és randevúra hívja. Furábbnál furább helyzetekbe keverednek együtt, persze mindig Ryan hibájából. A férfinak sajátos fogalma van a felnőtt viselkedésről, a komolyságról és magáról az életről is. Rengeteg kínos és vicces közös élményük során Jennifer nagyon megkedveli Ryan életszemléletét.
Ekkor jön meg a szövettani vizsgálat eredménye: sajnos pozitív. Ráadásul nem is operálható. Ryan persze ebből is viccet csinál, képtelen bármit is komolyan venni (ezt most talán nem is meri). Jennifer viszont sírva fakad a hír hallatán, ugyanis ekkor döbben rá, hogy időközben ő is beleszeretett Ryanbe.
Vajon elég-e a férfi életszeretete és humora a gyógyuláshoz? Ha az nem, akkor elég-e lesz hozzá a szerelmük?
79 printed pages
Original publication
2022
Publication year
2022
Publisher
jo-konyvek.hu
Have you already read it? How did you like it?
👍👎
fb2epub
Drag & drop your files (not more than 5 at once)