Az alapgondolat, hogy egy új élethez New York remek választás, vagy hogy minél messzebb Mordortól — már nem emlékszem, — igaz volt ugyan, de ahogy Vincent Vega fogalmazott a Ponyvaregény című alapműben, az apró különbségek itt hamar átjöttek. Na azok! Nem, most 2019-ben, 5 évvel később sincs kolbászból a kerítés, és munka sincs, csak ha nagyon akarod. Nem, nem könnyű, és nem rövidek a napok sem. Szó szerint értsed: napi 12 óra, az itt teljesen oké, először, hogy ne halj éhen, aztán, hogy megerősödj, végül meg azért, mert akarod vissza a régi életed. Meg vagy fizetve érte? Tudjuk, oké. De hogy az adóbevallásod egy applikáción magad is beadhatod? Emlékszem, mikor először hívott a könyvelőm, 374$ fizetendő, oké mondom, hogyan? Jön a levél, írjad rá, amennyit épp akarsz ebből fizetni — kapaszkodsz? — aztán a maradékról megint küldenek, majd fizessed be. Fülig ért a szám az otthoni vállalkozó-dzsungelharcos múltammal. Aki járt ebben a cipőben, bizonyára nagyra értékelne odahaza egy átlátható adórendszert, ami nem ellene, hanem mellette van… Mondom egyszerűbben azok kedvéért, akik nem vesződtek soha ezzel: itt nem bújik el a traffipax sarcolni az autóst. Itt kiáll, felkapcsolt lámpákkal, hogy lásd messziről! És lám: lassítanak, nincs speeding, nincs bünti. Ja, igen, viszont itt ez nem is előre kalkulált tétel. Ide még annyit, hogy a rendőr respektje is abból fakad, hogy mindig segít, és nem dolga beszedni X bírságot.
