hu
Books
Deliága Éva

Ketten háromfelé

Hogyan kell „jól” válni, hogy a gyerekek a legkevésbé sérüljenek? A válás soha nem csak a két szülőt érinti, mindig hatással van a gyerekekre is. A 13 és fél éves Szonja egyre szélsőségesebb megnyilvánulásai miatt a válófélben lévő szülők pszichológushoz fordulnak. A kötetben végigkísérhetjük a két éven át tartó integratív gyermekterápiát és a szülőkonzultációkat. Megtudhatjuk, hogyan lehet úgy válni, hogy a gyerek a legkevésbé sérüljön, valamint azt is, mi számít normálisnak kamaszkorban, és miként lehet jó érzelmi kapcsolatot ápolni egy apatikus vagy lázadó kamasszal. A könyv sok tanulsággal szolgál azoknak a szülőknek, akiknek a gyereke serdülőkorba lépett, illetve akikben felmerült a válás gondolata. „Szonja üzenete szüleinek elgondolkodtat. Harag, sértettség, otthoni feszültségek. Nehéz a kamasz lány helyzete, hiszen apjára és anyjára is haragszik, ők meg ráadásul egymásra is. Ilyenkor a szülők sokszor a saját indulataikkal és fájdalmukkal vannak elfoglalva, és kevésbé gondolnak bele abba, hogy ezzel mit okoznak gyermekük lelkében. Fontos tudatosítani a szülőkben, hogy amire ők hónapok, évek óta készülnek, az a gyerek számára váratlan lehet.”
130 printed pages
Original publication
2018
Publication year
2018
Publisher
HVG Könyvek
Have you already read it? How did you like it?
👍👎
fb2epub
Drag & drop your files (not more than 5 at once)