„Előbb az anyakönyvvezetőhöz mentek, Csillag boldogan ugrott ki itt a kocsiból, és fürgén fordult meg a lépcső felé, hogy az épületbe felsiessen. A fürgesége azonban egyszerre megbénult, az egész teste megdermedt, és elsápadva bámult az álldogálók közé, akik a feljáró szélén két sorfalat csináltak. A nép között, a tömeg között, ott virított egy hősies, vakmerő és kiabáló kalap. A Glóriáé…A törekvő Csillag megdermedve bámult feléje, és azt mondta magában, hogy most botrány lesz. De nem lett botrány. Csillag megmozdult, és dideregve vánszorgott felfelé a lépcsőn. A kalap is megmozdult. Előretolakodott az első sorba. És amikor a szorgalmas Csillag elbotorkált előtte, akkor a kalap alatt, a barna arcon mozgás támadt, és a szorgalmas és törekvő Csillag inkább látta, mint hallotta a piros ajkakról ezt a jóindulatú, áhítatos suttogást:— Tu… piszt… ein Kavalliich!Bent volt a teremben. Ide csak nem jön be Tévedés volt: oda is bejött. Az ajtó felnyílott, és suhogva, parfümösen, szenzációsan Glória jött be rajta. A széles körű család nagy számban megjelent tagjai összesúgtak, a törekvő Csillag lázasan, görcsösen próbált a menyasszonyával beszélgetni, a menyasszony azonban kíváncsian és megilletődötten bámulta Glóriát. Glória szende arccal vonult meg a háttérben, a törekvő Csillag elhallgatott, és verejtékcseppek verődtek ki a homlokán.”
