Megreggeliztek, narancslekváros kenyeret, sajtot, kávét, közben váltottak pár szót, révedeztek, számolgatták az időt.— Látod, apukám, már harminckét éve van annak, hogy először megérkeztünk Algériába.— Bizony, fiam. És már nyolc éve, hogy másodszor is itt vagyunk.— Én harmadszor.— Igen.— És most, apukám, úgy tűnik, el kell innen mennünk végleg.— Hát igen, fiam — sóhajtott Sprentzl Gyula, és mivel a reggelit már befejezte, rágyújtott egy cigarettára.